Amikor a nők közéleti részvételéről, női vezetőkről vagy akár a kvótákról beszélünk, fontos, hogy ne álljunk meg a számoknál. Nemcsak az a kérdés, hány nő ül döntéshozói pozícióban, hanem az is:
kiknek az érdekeit képviselik, mennyire autonómok, és képesek-e valóban kiállni a nők, a gyerekek és más sérülékeny társadalmi csoportok jogaiért.
A patriarchális és autoriter rendszerek gyakran használnak női szereplőket legitimációs eszközként. A női politikusok jelenléte ilyenkor nem feltétlenül az egyenlőség előmozdítását szolgálja, hanem a rendszer „modern”, „befogadó” arcát hivatott fenntartani. Miközben a valódi hatalmi struktúrák továbbra is férfiközpontúak maradnak.
Sok női vezető látható pozícióba kerül ugyan, de valódi autonómia nélkül működik egy hierarchikus rendszerben. Az autoriter struktúrák lojalitást várnak el, nem önálló érdekképviseletet. Gyakran éppen azoknak kell képviselniük társadalmilag káros vagy morálisan terhelt döntéseket, akik később a politikai következményeket is viselik. A NER rendszerében számos ilyen példát láttunk: Novák Katalin, Varga Judit, Szentkirályi Alexandra, Hoffmann Rózsa személyében.
Ez nem magyar sajátosság. A nemzetközi szakirodalom „glass cliff”-ként írja le azt a jelenséget, amikor válsághelyzetben nőket neveznek ki vezető pozíciókba — sokszor olyan helyzetekben, ahol a kudarc szinte borítékolható. A rendszer túléli, a felelősséget pedig személyekre, gyakran nőkre terhelik.
Orbán Viktor is ezt az elvet alkalmazta a retorikájában, például a gazdasággal kapcsolatban: „A háziasszonyok pontosan tudják mikor lehet költeni, és mikor nem lehet költeni. Nem hiszem, hogy egy gazdaságpolitikát kizárólag a kormány meg tudná határozni. Nekünk vannak programjaink, ajánlataink, de azt ők döntik el, részt vesznek-e benne”
A valódi egyenlőség nem pusztán reprezentáció kérdése.
Nem elég, hogy vannak nők a politikában — az is számít, hogy van-e valódi mozgásterük, döntési joguk, és képviselhetik-e szabadon a nők érdekeit.
A TISZA Párt kormányában sok nő kapott vezető pozíciót, és mi bizakodóak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ők valamennyien – miniszterként, államtitkárként és parlamenti képviselőként – valódi befolyással bírhatnak majd. Mert megvan hozzá a képesítésük, szakmai tapasztalatuk és a kvalitásaik is.
A nők nem díszletei a politikának, hanem alakítóinak kell lenniük.
Kép: a TISZA kormány miniszterei
