PEKING30 – Mennyit változott a nők és lányok helyzete 30 év alatt?

30 éve történt, de ma is ugyanolyan fontos!

1995-ben, pontosan három évtizede, több mint 30.000 nő gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy egyértelművé tegyék: a nők és a lányok jogai nem kérdés – ezek emberi jogok! Pekingben 189 ország állt ki amellett, hogy a nőknek minden téren ugyanolyan esélyek járnak, mint a férfiaknak. Sőt, külön figyelmet kapott, hogy a 10-19 éves lányok életük egyik legérzékenyebb időszakán mennek keresztül – ilyenkor dől el, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg előttük, és mennyi akadályt kell leküzdeniük.

Azóta történt előrelépés, de még mindig nem vagyunk ott, ahol lennünk kellene. A lányok jogai nem lehetnek alku tárgyai, és ezen dolgoznak azok is, akik ezen a beszélgetésen velünk lesznek: Bíró Dalma, aktivista, aki kambodzsai a nőkkel közösen a nők választási jogaiért harcolt, és Gurmai Zita, aki az Európai Parlamentben is azért emeli fel a hangját, hogy egyenlő esélyekkel induljunk.
Dalma részt vett az 1995-ös pekingi Nők IV. Világkonferenciáján, míg Zita most, 30 évvel később, az évfordulós megemlékezésen New Yorkban vezette az Európa Tanács delegációját.

A kérdés nem változott: Miért akadály lenne az, hogy valaki lánynak születik? A válaszunk egyértelmű: Nem lehet az! 🚀💜

A beszélgetés moderátora, a MENŐK kommunikációs szakembere, Hajnal Edina lesz.

A beszélgetést természetesen kinyitjuk számotokra és Ti is tudtok majd kérdezni a vendégeinktől!
https://fb.me/e/7qAsFfUr2

Scroll to Top