[…]„A színésznő elmondása szerint hirtelen ötlettől vezérelve választotta a négynapos fedél nélküli életet:«az elején még tele voltam önbizalomhiánnyal, nem tudtam, hova menjek, vagy azt, hogy egyáltalán kit érdekel ez.»”[…]„Volt, hogy bementem egy nyugdíjasotthonba, mert pisilnem kellett, de az ott dolgozók nem engedtek ki a mosdóba. Teljesen megértettem őket, az egyikük […]
Aktuális
A MENŐK csatlakozott az október 29-én megrendezett Egészség Hídja nevű menethez. Most az időért öltöztették rózsaszínbe a Lánchidat és a résztvevőket, hogy a betegséget idejében felfedezzék, hiszen ez a gyógyulás kulcsa. Ébresztőórákkal felvértezve vonultunk azért is, hogy mind az egészséges, mind pedig a már diagnosztizált betegek időben kapjanak leletet, diagnózist […]
A MENŐK pártoktól független civil társaság (egyesületi formában bejegyzés alatt). Olyan értékközösség, melynek elsődleges célja a nők társadalmi szerepvállalásának és társadalmi megbecsülésének erősítése – a nők öntevékenységével, együttműködve az ezt támogató férfiakkal. A nők társadalmi megbecsülésével együtt nő a társadalom önbecsülése is. Ez minden demokratikusan gondolkodó ember közös érdeke, ez […]
Hol vannak a NŐk? Beszéljük meg! a nők nevében a nők érdekében A nők helyzetének javítása még ma is feladat, hiszen a múltból örökölt hátrányok mellett az elmúlt években is szaporodtak a problémák. A nők problémáihoz való mai cinikus hozzáállás megváltoztatása pedig igen nagy kihívásnak ígérkezik. MEGHÍVÓ Szeretettel és tisztelettel […]